Menü

A kegyeleti csokrok megkönnyítik a végső búcsút

Bármilyen fájdalmas is elfogadni, az elmúlás az élet természetes velejárója. Egy szerettünk, vagy közeli ismerősünk elvesztése mindig nagyon nehéz, ilyenkor még a kegyeleti csokrok közül választani is embert próbáló feladat. Szerencsére ma már profi szakemberek segítenek ezekben a vészterhes időkben, így az összeállításról nem nekünk kell határozni. Előzetesen ugyanis talán nem is gondolnánk, de jó pár tényezőt figyelembe kell venni koszorú készítés során.

Egyáltalán nem mindegy, hogy hajós, vagy templomi szertartás lesz, ahogy másképp kell gondolkodni koporsós, vagy urnás temetés esetén is. A virágok temetésre történő előkészítése is szakavatott kezeket kíván. Nem csupán a kompozíciók megalkotásához szükséges nagy gyakorlat, de azzal is pontosan tisztában kell lenni, melyik alapanyag hová illik igazán.

A jól megválasztott díszek a ravatal ridegségét hivatottak ellensúlyozni, míg a nyughely vonatkozásában már a főkoszorú virágaival történő harmonizáláson van a hangsúly. A kegyeleti csokrok ugyanakkor nem csak esztétikai jelentőséggel bírnak. Ez az egyik legfőbb eszköze a végső búcsúnak és így fejezhetjük ki együttérzésünket a gyászoló családdal. A koszorú temetésre történő elkészíttetése ezért aztán egy nagy jelentőséggel bíró lépés és emiatt aztán érdemes azt a legnagyobb hozzáértéssel rendelkező szakemberekre bízni.

Kiemelten igaz ez, amikor közeli hozzátartozónkról van szó. Ilyenkor megeshet, hogy szeretnénk, ha a csokrok készítése során az elhunyt személy kedvenc virágai is belekerülnének az összeállításba. Ugyanakkor ehhez tökéletesen kell ismerni az egyes alapanyagok időtállóságát, hiszen azoknak napokig meg kell őrizniük kifogástalan állapotukat.

Amennyiben nincs erőnk foglalkozni ezzel a kérdéssel, akkor a specialisták mindenben határoznak helyettünk. A kegyeleti csokrok széles választékából könnyedén megtalálják azt, ami az adott helyzetben a legoptimálisabb számunkra. Nekünk pedig nincs más dolgunk, mint az előre megbeszélt időben átvenni a terméket, de igény esetén szállítást is kérhetünk.